A Blog

Hiedelmeink ereje…

A minap egy barátom, Balázs elhívott hideg vízbe merülni, Solymárra, egy gyönyörű kis vízeséshez. Megmértük a vizet 10,5 fokos volt, ebben mártóztunk meg. 

Számomra ez egy igazi próba volt, kihívás, próbára tette minden érzékelési csatornámat, de főleg a “hideg érzékelésem”. Merthogy én azért szeretem a meleg vizet. Balatonba sem mentem be korábban 24 fok alatt… Most meg 10 és fél fok? Normális vagyok én? 

Ez egy jó teszt is volt arra, hogy NLP-vel hogyan tudom magam úgy átformálni, hogy én bizony bemegyek abba a vízbe… Ha csak rágondoltam, az egész testem összerándult a hideg gondolatától.

Először is megvizsgáltam, hogy mi az az erős ellenállás bennem, hogy én egy hideg vízben megmártózzak. Ugyanis nem csak azt éreztem, hogy hideg a víz, hanem egy belső feszültség volt bennem

Amikor dolgozom magammal, akkor felfedeztem, hogy ezek a belső feszültségek mögött valamilyen ellenálló rész, vagy egy korlátozó hiedelem van, amit épp most készülök áthágni. A korlátozó hiedelem pedig jelez, útját akarja állni a gondolatnak is.

A hiedelmeink belső szűrők, a világképünket formálják. Ezek a szűrők úgy működnek, mint a kapuőrök a külvilág és a belvilág közötti kapunál. Ők döntik el, hogy egy információ megfelel-e egy hiedelemnek vagy sem, és aszerint engedik be, vagy ki. Ők az “igazság őrei”, az én belső igazságaim őrei. 

Nem fogok beengedni egy információt magamba, ha az egy hiedelem “igazságnak” nem felel meg, és olyat sem fogok cselekedni, vagy igaznak mondani, ami szembe menne egy ilyen hiedelem igazságnak. Ha van egy tapasztalásom, épp egy hiedelmem ellenkezőjét igazolná, akkor is csak legyintek, hogy jó, kivételek mindig vannak. 

Egy hiedelem úgy alakul ki, hogy egy állítást igaznak fogadok el. Függetlenül attól, hogy van-e valóság alapja neki.

Éppen ezért a hiedelmeink nagy részét kisgyerekkorban építjük be, amikor még szinte mindent feltétel nélkül elfogadunk a szüleinktől, tanárainktól, olyan emberektől, akiket feltétel nélkül nagyra tartunk. Ha a szüleink tudták volna ezt… Ugye. Ha pedig Te vagy szülő, akkor gondolj arra, hogy vajon milyen korlátozó hiedelmeket raktál bele kisgyermeked fejecskéjébe… 

A hiedelmeknek három szintje van: 

Vélemény: ez valamilyen belső logika, tanulmány, vagy a gondolkodásunk alapján kialakított állítás, azonban ezt a legkönnyebb megváltoztatni. Ha valaki egyszerűen és gyorsan ad egy másik magyarázatot, akkor elfogadhatom azt. Nincs különösebb tétje.

Hiedelmek: Ezek azok az állítások, amik bennünk laknak, referencia személyektől igaznak elfogadott mondások, tanulmányokból szerzett, vagy egyszerűen többször megtapasztaltunk valamit, és általánosítottuk azt a tapasztalatot. A hiedelmek megváltoztatásához bizonyítékokra van szükségünk, amik alátámasztják, hogy egy hiedelem igaz, vagy sem. 

Meggyőződések: Ezek a legerősebb hiedelmek, ezeket a legnehezebb megváltoztatni, mivel a hiedelem mondatokhoz a sziklaszilárd “bizonyosság” érzése társul. De az NLP-ben erre is van gyakorlat, hogy ezt megváltoztassuk. 

Térjünk vissza a sztorimhoz, mi volt az a hiedelem, ami a feszültség érzésén keresztül jelzett, hogy “eszembe se jusson…” hidegvízbe mártozni…. 

…mert különben meghalok. 

Takk. 

És már meg is értettem, hogy a feszültség, amit éreztem, az valójában egy félelem érzés volt, a haláltól való félelem

Amikor hiedelmek kialakulásáról beszélünk, akkor nem számít az, hogy “józan paraszti ésszel” az hülyeség. Az számít csak, hogy van ez a hiedelem, és egy részemnek az a feladata, hogy megóvjon attól, hogy én hideg vízbe mártózzak. Hiszen már szólt is a kishang a fejemben, hogy “mert a hidegtől megfázol, tüdőgyulladást kapsz, és abba persze még bele is halhatsz…” És nyomta a gyomromba a szorító érzést csőstül.

Aha. 

Ez a hiedelem nem hasznos, mivel a józan paraszti ész azt mondja, ez hülyeség. Hiszen sokat tanultam már az immunrendszerről, és hiszem is hogy megvéd, sőt Balázs barátom épp azt tanítja, hogy ez a hidegterápia erősíti is az immunrendszert, az ellenálló képességet. Úgyhogy változtassuk meg ezt a hiedelmet.

A hiedelmek olyanok, mint egy asztal lapja, ami stabilan tart. De csak igazából akkor stabil, ha legalább 3 láb, de inkább 4 láb van alatta. Ezek a lábak a bizonyítékok a hiedelemre. Azok a hiedelmeink, amelyek nincsenek így alátámasztva, mert mondjuk csak simán elfogadtuk gyermekkorban tapasztalat nélkül, –  “…öltözz fel fiam, mert a hidegben megfázol és tüdőgyulladást kapsz…”, és emellé valahonnan olvastam még, hogy a tüdőgyulladás halálos, akkor ezt igaznak beépítettem. Szerencsére ez azért nem áll stabil lábakon. 

Azonban vannak bizonyítékaim az ellenkezőjére. Többször is előfordult már velem, hogy például amikor vizitúráztunk, akkor beleestem a hideg vízbe, és nem haltam meg, vagy egy kempingben hideg vízben kellett zuhanyozni, vagy máskor egyszerűen otthon nem volt melegvíz, és hideg vízben kellett zuhanyozni, de még a hideg Balatonba is sikerült egyszer kétszer belemennem, és lásd még itt vagyok, írom a cikkemet. Akkor tehát vannak bizonyítékok, arra hogy a hideg az nem halálos. Megvannak az asztal lábai.

És ahogy csak felidézem, és tudatosítom ezeket az eseményeket, amikor a hidegtől nem lett semmi bajom, összekötöm őket, és kezdem érezni magamban, hogy elmúlt a feszültség, amit azáltal éreztem, hogy a hidegre gondoltam. És már elképzeltem, ahogy belemegyek a hideg vízbe, ott vagyok benne… És nincs bennem feszültség. 

Itt én most hevenyészetten írtam le az átformálás gyakorlatot, a hiedelem átformálás az egyik specialitásom, szóval ha vannak korlátozó hiedelemeid, akkor találj meg. 

Az pedig már egy másik gyakorlat, hogy még akár élvezhetném is… 🙂 Legközelebb erről is írok.

Ha te is kipróbálnád a hidegvizes merülést, akkor írj, vagy kövesd a facebookon a Kezdd Kicsiben oldalt, ahol Balázs barátom szervezi ezeket a merüléseket.

Az NLP Akadémián 2021. április 9-11. között Henrik Lell tart workshopot a kineziológiai hiedelem tesztelésről és a hiedelmek átformálásáról. Ha akarsz a hiedelmeiddel foglalkozni, és ezenkeresztül változtatni az egyes életterületeiden, akkor ez egy kiváló program erre.

Általános Szerződési Feltételek

Adatvédelmi tájékoztató

Az NLPTraining.hu Bt tájékoztatja ezen az oldalon érdeklődőket és a regisztrálókat az általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól és azok gyakorlásának módjáról.

1. Az adatkezelő személyének azonosítása

Név: NLPTraining.hu Oktatási Betéti Társaság (röviden: NLPTraining.hu Bt.)
Képviselője: Szilágyi Csaba Zoltán ügyvezető
Székhely: 2360. Gyál, Wesselényi utca 17/1.
Adószám: 21413328-1-13
Cégjegyzékszám: Cg.13-06-073333
E-mail: info@nlptraining.hu
Telefon: +36-(30)-444-3571

2. A tájékoztató célja, hatálya

A tájékoztató célja, hogy bemutassa az NLPTraining.hu Bt. által alkalmazott adatkezelést, a követett adatbiztonsági szempontokat. Hatálya az 1. pontban bemutatott adatkezelőre, honlapja látogatóira valamint tanfolyamain, tréningjein és rendezvényein résztvevő illetve a coaching ügyfél személyekre terjed ki.

3. Egyes adatkezelések

3.1 Regisztráció hírlevél küldéséhez

3.1.1 Adatkezelés célja

A regisztráció célja, hogy a honlap látogatója – saját kezdeményezése alapján –tájékoztatásokat, ajánlatokat kaphasson az NLPTraining.hu Bt tanfolyamairól, tréningjeiről és rendezvényeiről.

3.1.2 Kezelt adatok köre, célja

A regisztráció során az oldal látogatóinak meg kell adniuk a következő adatot:

– E-mail cím
– Teljes név
– megszólítás

Az e-mail cím a hírlevél regisztrációhoz szükséges és elégséges.

3.1.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az szilagyicsaba.hu oldalakon érdeklődő előzetes hozzájárulása.

3.1.4 Érintettek köre

Érintettek azok a személyek, akik – saját kezdeményezésük alapján – azonosíthatóvá kívánnak válni a 3.1.1 pontban rögzített célból.

3.1.5 Adatkezelés időtartama

Az adatkezelés a hírlevélről való leiratkozásig történik. A leiratkozás a hírlevélben található „Leiratkozás” gomb vagy link megnyomásával lehetséges. Emellett lehetőség van e-mailben is kérni a regisztráció törlését, melyet 3 munkanapon belül teljesítünk. A képzési rendszerünk 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

3.2 Regisztráció rendezvényeken való részvételre

3.2.1 Adatkezelés célja

Rendezvények (találkozók, meetupok, konferenciák, szemináriumok) szervezése, lebonyolítása.

3.2.2 Kezelt adatok köre, célja

– név
– e-mail cím
– telefonszám

A fenti adatok közül – a várható létszám ismeretén túl – a név a jelentkező azonosításához, az e-mail cím és telefonszám pedig a kapcsolattartáshoz szükséges és elégséges.

3.2.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az szilagyicsaba.hu oldalain keresztül a rendezvényekre jelentkezők előzetes hozzájárulása.

3.2.4 Érintettek köre

Érintettek azok a személyek, akik az szilagyicsaba.hu oldalain keresztül jelentkezővé válnak.

3.2.5 Adatkezelés időtartama

A rendezvények lebonyolítása után az adatokat – a cél megvalósulására tekintettel – töröljük. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik a regisztrációjuk törlését, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk. A ügyfélkapcsolati rendszerünk 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

3.3 Tanfolyamra vagy tréningekre jelentkezés

3.3.1 Az adatkezelés célja

Részvétel biztosítása az NLPTraining.hu Bt, mint Szolgáltató által meghirdetett tanfolyamokon, tréningeken.

3.3.2 A kezelt adatok köre, célja

– név
– e-mail cím
– telefonszám
– születési hely és év
– lakó- és tartózkodási hely irányítószáma
– állampolgárság
– iskolai végzettség
– foglalkozás

A fentiek közül a név az azonosításhoz, az e-mail cím és a telefonszám a kapcsolattartáshoz, a lakóhely irányítószáma, a születési hely és év, az állampolgárság, az iskolai végzettség és a foglalkozás a törvény által előírt statisztikai adatszolgáltatáshoz szükséges. Az adatszolgáltatási kötelezettség kizárólag a tanfolyami résztvevőkre vonatkozik.

3.3.3 Jogalap

Az adatkezelés alapja az NLPTraining.hu Bt tanfolyamaira, tréningjeire jelentkezők önkéntes hozzájárulása.

3.3.4 Érintettek köre

Érintettek azok a természetes személyek, akik az NLPTraining.hu Bt, mint Szolgáltató tanfolyamaira, tréningjeire jelentkeznek a Szolgáltató ÁSZF-ben felsorolt honlapok valamelyikén.

3.3.5 Adatkezelés időtartama

Az adatokat ebben a körben a tanfolyam, tréning lebonyolítása után 5 évig tároljuk. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik a regisztrációjuk törlését, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk. A ügyfélkapcsolati rendszerük 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

3.4 Ügyfélkapcsolati adatbázis

3.4.1 Az adatkezelés célja

Az ügyfélkapcsolati adatbázisunk az NLPTraining.hu Bt tevékenysége iránt érdeklődők, a tanfolyamokon, tréningeken, rendezvényeken részt vevők adatainak nyilvántartása.

3.4.2 A kezelt adatok köre, célja

ADAT                                                                                         ADATKEZELÉSI CÉL

– név                                                                                               azonosítás
– e-mail cím                                                                                  kapcsolattartás
– telefonszám                                                                              kapcsolattartás
– elkezdett, befejezett tanfolyamok                                 előmenetel nyilvántartása, marketing cél
– rendezvényen való részvétel                                                   célzott hírlevelek küldése

3.4.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az érintettek hozzájárulása, a statisztikai adatok tekintetében pedig jogszabályi előírás.

3.4.4 Érintettek köre

Érintettek azok a természetes személyek, akik akár a honlapon, akár a tanfolyamokon előzetes tájékoztatás alapján kifejezetten hozzájárulnak adataiknak az ügyfélkapcsolati adatbázisban történő adatkezeléséhez.

3.4.5 Adatkezelés időtartama

Az adatokat 5 év után töröljük. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik adataik törlését az ügyfél nyilvántartásunkból, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk.

4. Érintettek jogai és joggyakorlás

Az érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni a NLPTraining.hu Bt által kezelt személyes adatairól, továbbá bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, törlését.

A NLPTraining.hu Bt az ügyfél kérésére további tájékoztatást ad az ügyfélre vonatkozó, általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait. A NLPTraining.hu Bt a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban a megadott e-mail címre küldi el a kért tájékoztatást.

A regisztráció törlését az ügyfelek a „kapcsolat” menüponton keresztül, vagy az netsoft.hr@t-online e-mail címre küldött levélben kérhetik. A kérelmet a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 15 napon belül teljesítjük.

Az érintett az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén beadvánnyal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, postacím: 1530 Budapest, pf. 5., telefon + 36 1 391 1400, fax: + 36 1 391 1410, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu ).

Az érintett az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A pert az érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt is megindíthatja.

5. Adatfeldolgozás, adattovábbítás

Az adatokat elsődlegesen az NLPTraining.hu Bt belső munkatársai jogosultak megismerni, harmadik személyek részére nem adják át és nem teszik közzé.

Az informatikai rendszer üzemeltetése körében az NLPTraining.hu Bt adatfeldolgozót (pl. rendszerüzemeltető) vesz igénybe.

Az adatfeldolgozók:

NÉV                                                  CÍM                                              TEVÉKENYSÉG

NLPTraining.hu Bt.          2360 Gyál, Wesselényi utca 17/1.        rendszergazdai tevékenység

A NLPTraining.hu Bt. informatikai rendszere a weboldal használatával a látogatók felhasználói szokásáról és aktivitásáról adatokat gyűjthet. Ezen adatok nem kapcsolhatók össze a látogatók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal. Ezen adatok kizárólag statisztikai célokat szolgálnak, nem tartalmaznak olyan személyes adatokat, amelyekből a látogató személye kideríthető lenne.

Minden olyan esetben, ha az NLPTraining.hu az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni a szolgáltatott adatokat, erről ügyfeleit tájékoztatja, és egyben megkéri előzetes hozzájárulásukat. Kizárólag az ügyfél előzetes hozzájárulásának birtokában használhatjuk fel az ügyfél adatait eltérő célra. Az ügyfél számára biztosítjuk a kért felhasználás elleni tiltakozás lehetőségét.

6. Adatbiztonságról

A NLPTraining.hu Bt., illetve tevékenységi körében az adatfeldolgozók minden esetben gondoskodnak az adatok biztonságáról. Megtesznek minden olyan technikai és szervezési intézkedést, melyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A törvényi előírásoknak megfelelően megfelelő intézkedéseket tettünk az adatok védelmére, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

7. Egyebek, záró rendelkezések

A rendszer a weboldalon tett látogatások alkalmával néhány cookie-t küld a látogató számítógépére, amelyek révén annak böngészője egyedileg azonosíthatóvá válik.

Ezen cookie-k felhasználása a következő: A böngésző programok ezen cookie-k segítségével tárolják, az NLPTraining.hu Bt webhelyén tett látogatásait, a weboldalon történt tevékenységek állapotait az oldal működése illetve a felhasználói élmény fokozása érdekében.

Alkalmazott cookie-k (sütik):

– felhasználó (oldal látogató) által rögzített adatokat tároló sütik
– felhasználóközpontú munkamenet-sütik
– multimédia-lejátszó munkamenet-sütik
– a felhasználói felület testre szabását segítő munkamenet-sütik

A felhasználók az internetes böngészők adatvédelmi beállításainál kapcsolhatják ki és be a cookie kezelést. A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt a cookie-k tiltásával vagy kikapcsolásával kapcsolatosan.

A weboldalon található, más által üzemeltetett oldalakra navigáló linkekre kattintva a látogató a weboldalt elhagyja, átlép a hivatkozott oldalakra, és adatainak kezelése attól fogva azon oldal tulajdonosa által történik. (A folyamat a böngészőprogram címsorában kísérhető figyelemmel.)

A más oldalon megadott személyes adatok, vagy más oldalak üzemeltetői rendszerében képződő, vagy a mások által gyűjtött technikai adatok kezeléséért a NLPTraining.hu Bt felelősséget nem vállal.

Amennyiben a látogató szolgáltatás igénybevételéhez a regisztráció során harmadik fél adatait adta meg annak írásos hozzájárulása nélkül, és a weboldal használata során azzal bármilyen módon kárt okozott vagy visszaél, a NLPTraining.hu Bt jogosult a látogatóval szembeni kártérítés érvényesítésére. A NLPTraining.hu Bt ilyen esetben minden tőle telhető tájékoztatást és segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

8. A tájékoztatóban használt fogalmak

Látogató az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt honlapját bármely okból felkeresi.
Érdeklődő az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt honlapján meghirdetett programokkal kapcsolatban információt kér, aki az oldalon lehetővé tett formában a kapcsolatot felvette.
Jelentkező  az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt oldalán meghirdetett  bármely tréningre az ott megadott módon jelentkezett.
Tanfolyami résztvevő az a személy, aki a NLPTraining.hu Bt felnőttképzési szerződését aláírta.
ÁSZF: Általános Szerződési Feltételek